Versenyképes Járások Program

II-es ütem

A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indított. 

A Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg

A három érintett önkormányzat (Bakonycsernye, Balinka, Nagyveleg) a fejlesztési igények közös benyújtása érdekében konzorciumi együttműködési megállapodást kötöttek. A konzorcium vezetőjének a tagok Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzatát választották. 

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, mint támogató a Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzata által benyújtott "Közösségi Közlekedést elősegítő infrastrukturális fejlesztések II-es ütem" megnevezésű támogatási igényt elbírálta és 36 358 208 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásáról döntött, melyből

Bakonycsernye           22 741 174 Ft,

Balinka                       6 815 799 Ft,

Isztimér                       6 801 235 Ft támogatásban részesült.


I-es ütem

A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indított. 

A Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg

A három érintett önkormányzat (Bakonycsernye, Balinka, Nagyveleg) a fejlesztési igények közös benyújtása érdekében konzorciumi együttműködési megállapodást kötöttek. A konzorcium vezetőjének a tagok Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzatát választották. 

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, mint támogató a Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzata által benyújtott "Közösségi Közlekedést elősegítő infrastrukturális fejlesztések I-es ütem" megnevezésű támogatási igényt elbírálta és 36 358 208 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásáról döntött, melyből

Bakonycsernye           22 741 174 Ft,

Balinka                       6 815 799 Ft,

Isztimér                       6 801 235 Ft támogatásban részesült.

A program során az érintett településeken járda felújítást és építést valósíthattak meg.