Polgármester köszöntője

Turi Balázs polgármesterTisztelt Látogató, Kedves Vendégünk!

Bakonycsernye Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének nevében szeretettel köszöntöm Önt közel 300 éves településünk, Bakonycsernye megújult honlapján!
Megtiszteltetés számunkra, hogy internetes barangolása során a mi településünkre szánja az időt, hogy megismerje folyamatosan fejlődő, színes közösségi élettel rendelkező falunkat.

A csodálatos domboldalakon fekvő romantikus pincesoraink, finom boraink, horgásztavaink, szabadtéri bányászmúzeumunk, a Bakony erdővilága, valamint említésre méltó kulturális életünk teszik vonzóvá településünket a turisták számára.

Minden település ismertségét, rangját- a természeti adottságok mellett-, az ott élő emberek munkája, tenni akarása, egy-egy jó ügyért való elkötelezettsége adja és növeli. Így volt ez akkor is, amikor- főleg társadalmi munkával - elkészültek a horgásztavak és felállítottuk az egykoron több száz család megélhetését biztosító balinkai és kisgyóni bányák munkaeszközeiből a térségünkben egyedülálló bányászmúzeumot. A jelenben sincs ez másként. A település több pontján, a lakosság bevonásával kerültek díszfasorok kialakításra, melyek szintén az itt élő közösség összetartozását jelképezik. A helyi intézmények, civil szervezetek, klubok, amatőr művészeti csoportok közösségi életben való aktív jelenléte, a szabadidős-, kulturális-, hagyományőrző, szórakoztató populáris, valamint sport rendezvények megvalósításában példa értékű, tükrözi a csernyeiek összetartozását.

A faluban élő emberek vendégszeretete családias hangulatú közössége a garancia arra, hogy az itt eltöltött idő kellemes élményként maradjon meg vendégeinkben.

Honlapunk egyben új kommunikációs csatornát nyújt a lakosság számára információk és szolgáltatások elérhetőségével. Ezzel is erősíteni próbálja a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét.

Bízom abban, hogy akár hazánk polgára, akár más ország lakója, érdeklődése egyszer személyes látogatás formájában is testet ölt. Legyen településünk vendége!

Turi Balázs
Bakonycsernye polgármestere