A múlt hét folyamán önkormányzatunk éves garancionális bejárást tartott a gátnál. Immáron egy éve került beüzemelésre az elsősorban a József Attila és Táncsics utca lakóingatlanok védelmében épített gát. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a Súri vízfolyás szabályozhatóságával tehermentesítjük a Gaját is, így a falu alsó szakaszán is nyugodtabban alhatnak lakóink.

Ha tovább fűzzük a gondolatot, akkor rájövünk, hogy Balinkán és a még lejjebb lévő települések árvízproblémáira is talán választ tudtunk ezáltal adni. Bár az elmúlt évben nem volt igazi helyzet, ahol élesben vizsgázhatott volna a védmű, de biztosan lesz idő, amikor majd csettintünk, hogy igenis jó volt megépítenünk.
Hasznosságát azonban már most is tudjuk bizonyítani, hiszen a gátnál feltorlasztott vízből locsoljuk a közterületeinkre kiültetett növényeinket.