BBSE

Egyesületünk több mint 70 éve, egészen pontosan 1947-ben alakult meg. A hosszú évtizedek alatt túlnyomórészt a megyei bajnokságokban szerepeltünk, de két alkalommal is kivívtuk a Nemzeti Bajnokságban – NB 3 – való indulás jogát. A több évtizedes fennállásunk alatt számos ismert, népszerű labdarúgó is innen indulva jutott a profik világába, korosztályos válogatottakba. Királyvári Károly, Hancsák Gábor, Simek Péter, Latteinstein Norbert, de megemlítenénk a nagyon erős baráti szálakkal idekötődő Szolnoki Rolandot vagy Spandler Csabát is. Több volt profi labdarúgó is klubunkat választotta „levezetésnek” vagy éppen egy profi klub edzői stábjában dolgozik, de nálunk futballozik. Ennek köszönhetően nagyon jó kapcsolatot tartunk fent mind a MOL-Fehérvár, mind a Puskás Akadémia FC-vel is.

Egyesületünk játékfilozófiája a helyi és környékbeli tehetséges, szorgalmas fiatalokra építkezve, minél jobb hangulatú, élvezetes játékkal való közönségszórakoztatás. Ez nagyvonalakban egybe cseng azzal az MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség – törekvéssel, hogy minél több igazolt labdarúgó legyen az országban, amihez minden segítséget meg is ad pályázatok és egyéb támogatások formájában. Már több éve nagy népszerűségnek örvend az is, hogy minden hazai mérkőzés után, a Baráti kör szervezésében a játékosok és szurkolók közösen fogyasztják el a mérkőzés alatt elkészülő finom vacsorát.

Csapatainkról: A felnőtteket ifj. Varga Jenő irányítja – nyugodtan mondhatjuk, hogy – profi szinten. Nagyon jó közösséget építve, eredményes szezonok sorát produkálva, igazi csapattá formálva a közösséget.

Az U 19-es csapatunk – ifi – Szente Pál vezetésével szerepel a bajnokságban. Itt a bajnoki szereplés mellett a felnőtt csapathoz való csatlakozás is szerepet kap a felkészülés alatt.

Az U 16-os csapatunkat – serdülő – már hosszú évek óta Pásztor Barnabás tanár úr irányítja. Ez a korosztály is bajnoki rendszerben játssza a mérkőzéseket, nagy pályán.

Az U 13-as csapattal Osgyán Gábor, az U 11-es gyerekekkel Hanzli Ferenc, az U 7 - U9-es korosztállyal pedig Osgyán Máté foglalkozik. Ezek a csapatok már nem bajnoki rendszerben, hanem a „Bozsik program” keretében játszanak hétről-hétre. Ennek a lényege, hogy egy központi helyen, nagyobb sportkomplexumban – többnyire Mór – a környékbeli 5-6 települések fiataljai körmérkőzéses formában mérik össze magukat, és minden torna után értékelésre kerülnek mind a csapatok, mind a gyerekek.

Létesítményeinkről – szerencsére – nem lehet röviden beszélni. A „focipálya öltözővel” már a múlté. Az utóbbi évek pályázati lehetőségeinek, TAO támogatásoknak köszönhetően mára már egy nagyon jól karbantartott, automata öntözőrendszerrel ellátott futballpályáról, négyöltözős épületkomplexumról, 20x40-es műfüves kispályáról, szabadtéri mini kosárlabda pályáról, asztali lábtenisz – teqball - asztalról, szabadtéri kondiparkról beszélhetünk. Emeli a létesítmény értékét-fényét a játszótér, a „falu kemencéje” és a már messziről is csalogató „Bányász park”. Az idelátogató vendégek mindig elismerően beszélnek a szép, ízléses környezetről.

Ezúton is szeretnénk bátorítani a szülőket, hogy hozzák, küldjék a gyerekeket, hogy ők is részesei lehessenek ennek a szép hagyományokkal rendelkező egyesület munkásságának. Köztudott, hogy a sportnak nem csak egészségépítő és -megtartó ereje van, hanem – főleg a gyerekek körében – közösségformáló, alkalmazkodókészség-fejlesztő szerepe is. Klubunk minden lehetőséget kihasználva, évről évre sikeresen pályázik az utánpótlás csapatok számára biztosított pályázatokon. Így a gyerekek teljesen ingyen juthatnak futballcipőhöz, edző öltözethez – nadrág, póló, zokni, sportszár – melegítőhöz, sporttáskához, a hideg időkre kabáthoz. Több alkalommal is voltunk már 2-3 napos edzőtáborban, ami szintén térítésmentes. Nem elhanyagolható tényező, ha figyelembe vesszük, hogy mindez a Balaton parton, napi 3x-i étkezéssel biztosított. A gyerekek utaztatásában évről évre nagy szerepet vállaltak a szülők, de mióta a tulajdonunkban van 2db, 9 személyes kisbusz, azóta már csak a „kíváncsiság” és a legkisebbek esetleges „igénye” indokolja a szülők jelenlétét.

Fontos információ, hogy nem csak szép környezetben sportolhatnak a gyerekek, hanem fél évente orvosi felügyelet mellett tehetik ezt. Vérnyomás, EKG, vizeletminta, mind azt segíti, hogy a gyerekek biztonságban fejlődjenek. Abban is segítséget nyújtunk, hogy nem kell időpontot egyeztetni, elutazni Székesfehérvárra, a szakrendelőbe, mert a vizsgálatokat az sportpályára – öltöző – szervezzük. (Klubunk ennek költségeibe is besegít). A korosztályos csapatokba – U7, U9, U11 - Hanzli Ferencnél – 06 20 8244864 – az U13, U16, U19-es csapatokba és a pálya használatokkal kapcsolatos információkért Osgyán Gábornál – 06 20 6697326 – lehet jelentkezni, érdeklődni.

Ahogy már említettük, mindenkit tárt kapukkal várunk. A kosárlabda pálya, "teqball" asztal, a kondipark, a játszótér természetesen korlátlanul használható. Létesítményeink közül a nagy füves és a kis műfüves pályáinkat csak – rendeltetésüknek megfelelően – előre egyeztetett módon lehet használni, mivel ezeken kell megoldani a köze 100 igazolt labdarúgónk edzéseit, illetve a felmerülő költségeket is – világítás, öltöző használat stb. – egyeztetni kell az egyesületünk vezetőivel, gondnokával.

BBSE honlap

Mindenkit szeretettel várunk – HAJRÁ CSERNYE, HAJRÁ BÁNYÁSZ!

BBSE fotók