header image
Pályázati felhívás - Fecskeház
Bővebben...
 
Kezdőlap
Beiskolázott elöljárók PDF Nyomtatás E-mail
2010.01.02.
A polgármesterséghez nincs szükség előképzettségre.
Bakonycsernye - Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nincs szüksége semmilyen szakirányú előképzettségre, a poszt ellátása ugyanakkor mégis rendkívül sokrétű ismereteket követel meg.

Első ízben indított képzést polgármesterek részére a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a TÖOSZ. A tíz hétvégét felölelő kurzusnak az egész országból összesen hatvan hallgatója van: ők pályázat révén nyerték el a részvétel jogát. Egyikőjük Fejér megyéből Turi Balázs, Bakonycserenye elöljárója.
A fiatal polgármester korábban a község művelődésszervezőjeként dolgozott: a közigazgatási ismereteket megválasztása után - a napi gyakorlatban - kell elsajátítania. Nincs azonban ezzel egyedül. Örömmel ragadta hát meg alkalmat, amelyet a kurzus kínál - nyilatkozta lapunknak.
A Polgármesterek Akadémiáján együtt okul a kis falu és a fővárosi kerület polgármestere. Így aztán nem csak az előadóktól, de egymástól is nagyon sokat lehet tanulni - mondja.
Ő sem akarná, hogy egy településnek két jegyzője legyen, ugyanakkor talán nem ártana, ha valamennyi megválasztott polgármester intézményes keretben sajátíthatná el a megbízatása gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges, igen sokrétű - a jogi ügyektől a pénzügyekig terjedő - ismereteket - vélekedik Turi Balázs.
A nyárig tartó képzés anyaga egyébként számos témát ölel fel: egyebek mellett az önkormányzat működésének alapjai, az intézmény-irányítás, a stratégiai tervezés, illetve a stratégiai szemléletű vezetés, a helyhatóságok pénzügyei, a hatékony időgazdálkodás és kommunikáció, a pályázati ismeretek, a közbeszerzés, a tárgyalástechnika, a helyi jogalkotás alapjai, a konfliktuskezelés, a protokoll és az etikett egyaránt a polgármesteri tananyag részét képezi.

Kiss László

forrás:fmh

 
< Előző   Következő >
Írjon a polgármesternek!
foto_012.jpg
Turizmus
BalatonszepezdBányász EmlékparkFalusi turizmus
Civil szervezetek
Polgárőr egyesületEgyütt B.csernyéértPLX Racing
Vállalkozók
Kereskedők Üzletek - - - - - - -
Felhőkép
Online felhasználók
Jelenleg 8 vendég olvas minket
Látogató statisztika
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa28
mod_vvisit_counterTegnap155
mod_vvisit_counterA héten491
mod_vvisit_counterA hónapban1171
mod_vvisit_counterÖsszes látogató54890